

A saját történetén keresztül mutatta meg, hogy igenis lehetséges akár a legnagyobb szegénységből is gazdaggá válni:
- Elmondta, még jól emlékszik azokra az időkre, amikor (már házaspárként, sőt szülőként) mindössze 7 és fél dollár volt az összvagyonuk Oi-Lin-nel. Sőt, arra is emlékszik, hogy kisgyermekként a legnagyszerűbb játéka egy törött játékrepülő volt, amit valamelyik kukában talált. Ehhez képest most ide Budapestre a saját repülőjével érkezett!
- Megtudtuk azt is, hogy családi házuk California legelőkelőbb negyedében található, de még itt is kiemelkedhet a nagyszerűségével, hiszen a környékbeliek "a Chen-ék Hilton-ja" néven emlegetik a birtokukat.
- Grandiózus felújításon esett át az általuk birtokolt szállodalánc egyik legértékesebb tagja, a Sunworld Dynasty Taipei. A tajvani ötcsillagos óriás 16 emeleten összesen 738 szobával várja a vendégeket. Tei Fu szerint olcsón jutottak hozzá 2007-ben (200 millió dollár fölött volt a vételár), ma már csak a telek többszörösét éri.
Azért a termékekről is esett szó az előadáson, majd a végén kisorsolásra került sok értékes ajándék, az egerszegi csapatnak is jutott belőlük!