Egyetért azzal, hogy életünk tudatos döntések eredménye? Mindannyiunk előtt ott áll egy izgalmas, gazdag élet ígérete.
Segítsük egymást az értékes lehetőségek felismerésében!

2011. szeptember 22., csütörtök

Dr Chen találkozó Budapesten


Mint minden évben, több hetes világ körüli útjuk egyik fontos állomásaként ezúttal is sort kerített a Sunrider International alapító-tulajdonos házaspárja, Dr Chen és Mrs Chen a magyarországi érdeklődőkkel való találkozásra.

A tavalyinál láthatóan népesebb közönség a késői időpont (szerda este 7-kor kezdődött az előadás, és mintegy 3 óra hosszan tartott) ellenére is végig érdeklődéssel hallgatta az érdekes és tartalmas beszámolót a cég legújabb fejlesztéseiről, irányvonalairól.

Ebben a formában képtelenség kellő részletességgel beszámolni az elhangzottakról, így csak egy nagyon rövid ízelítőre, összefoglalóra van lehetőség:

A Sunrider azon kevés táplálékforgalmazó cég közé tartozik, aki saját maga fejleszti és gyártja a termékeit, ez általában az első osztályú gyártócégek jellemzője. Alapvetően megkülönbözteti a versenytársaitól az élő táplálékokra (szintetikus összetevők helyett életet, azaz biológiai harmóniát megtestesítő összetevőkre) alapozott fókuszálás, a minél nagyobb változatosságra törekvő formulázás és az egyedülálló koncentráció.

A kiváló (sőt, a legkiválóbb) minőségű termék mellett egy stabil üzleti lehetőség elengedhetetlen feltétele a megfelelő üzleti terv, és egy stabil vállalat, ami biztosítja a hosszú távú, biztonságos alapot.

Mivel ezek a Sunrider lehetőség esetében mind adottak, minden feltétel rendelkezésünkre áll, hogy nekiláthassunk saját értékesítési csatornánk kiépítésének. Hiszen (mint azt a legkomolyabb üzletemberektől is tudhatjuk) a 21. században az lesz gazdag, aki ellenőrzi az értékesítési csatornát.

Már csak azt kell eldöntenünk, hogy gazdag életet, vagy kényelmes életet akarunk-e élni? "Ha gazdag akarsz lenni, felejtsd el a kényelmes életet!" Dr Chen saját élete példájával is illusztrálta a megállapítás igazságát.

Végezetül Mrs Chen bemutatta a cég legújabb fejlesztéseit, köztük a megújult weboldal újdonságait.

Nagyon jó híreket is kaptunk a találkozón (pl. a Kezdőkészlet árának csökkentése az eddigi mintegy harmadára, illetve két nagyszerű termék, a Citric C és a Calcium tabletta magyarországi bevezetése), így a népes zalaegerszegi csapat nagyon elégedetten és izgatottan vághatott neki a hazafelé vezető útnak!