Egyetért azzal, hogy életünk tudatos döntések eredménye? Mindannyiunk előtt ott áll egy izgalmas, gazdag élet ígérete.
Segítsük egymást az értékes lehetőségek felismerésében!

2012. május 29., kedd

Újra Budapesten találkozhattunk a Chen házaspárral


Mint minden évben, idén is ellátogatott Magyarországra a Sunrider alapítója-tulajdonosa, a vállalat szíve-lelke, Dr Tei Fu Chen, és felesége, Dr Oi-Lin Chen. Ezúttal egy öt fős csapattal érkeztünk az előadásra a budapesti Marriott Courtyard szálloda egyik konferenciatermébe, mely ezúttal is megtelt az utolsó székig.

Az előadás témája ezúttal (kissé rendhagyó módon, hiszen Chen szeret sokat mesélni a termékekről is) a pénz körül forgott. A cég természetesen továbbra is termékorientált, és kérlelhetetlen marad a legkiválóbb minőség iránt, azonban Dr Chen azt tanácsolja nekünk, üzletépítőknek, hogy kerüljük el a gyógyítás csapdáját, ne beszéljünk túl sokat a termékekről. Helyette, feltéve hogy pénzre van szükségünk, a pénzről kell többet beszélnünk.


A saját történetén keresztül mutatta meg, hogy igenis lehetséges akár a legnagyobb szegénységből is gazdaggá válni:

  • Elmondta, még jól emlékszik azokra az időkre, amikor (már házaspárként, sőt szülőként) mindössze 7 és fél dollár volt az összvagyonuk Oi-Lin-nel. Sőt, arra is emlékszik, hogy kisgyermekként a legnagyszerűbb játéka egy törött játékrepülő volt, amit valamelyik kukában talált. Ehhez képest most ide Budapestre a saját repülőjével érkezett!

  • Megtudtuk azt is, hogy családi házuk California legelőkelőbb negyedében található, de még itt is kiemelkedhet a nagyszerűségével, hiszen a környékbeliek "a Chen-ék Hilton-ja" néven emlegetik a birtokukat.

  • Grandiózus felújításon esett át az általuk birtokolt szállodalánc egyik legértékesebb tagja, a Sunworld Dynasty Taipei. A tajvani ötcsillagos óriás 16 emeleten összesen 738 szobával várja a vendégeket. Tei Fu szerint olcsón jutottak hozzá 2007-ben (200 millió dollár fölött volt a vételár), ma már csak a telek többszörösét éri.


Azért a termékekről is esett szó az előadáson, majd a végén kisorsolásra került sok értékes ajándék, az egerszegi csapatnak is jutott belőlük!

2011. december 20., kedd

Egészségből fakadó szépség

Összefoglaló az előadásról (2011. december 13.)
(emlékeztetőként: meghívó)

"A te bőrödre megy!"  
"A bőrödet viszed a vásárra!"

Ugye milyen érdekes a magyar nyelv? Már a közmondásaiban is utal legnagyobb szervünk, a mintegy két négyzetméteres felületet kitevő bőrünk kiemelt fontosságára.

Keddi előadónk, Dr Aranyi Edina szavai csak tovább erősítették a szépségápolás témája iránti fokozott figyelem indokoltságát. Edina azonban nemcsak a nyilvánvalóan jelen lévő veszélyekre hívta fel a figyelmet, hanem (elsősorban személyes példájával alátámasztva) egy minden szempontból hiteles és korrekt alternatívát is bemutatott a szép számban összegyűlt érdeklődőknek.

Ez az alternatíva pedig nem más, mint a 100%-osan természetes, növényi alapanyagokból készült, a regenerációs filozófiát követő kozmetikumok gyártása és használata. Ennek képviselője, a Sunrider lehető legegyszerűbben megfogalmazott hitvallása: "a salátánkat kenjük magunkra".

A képek a tavaszi, hasonló témájú előadás alkalmával készültek:



A részletek iránt érdeklődő hallgatóság nagyon sok elméleti kérdésre is választ kapott: Milyen veszélyei vannak a kőlajszármazék alapanyagokra épülő kozmetikumoknak? Hogyan lehet a bőrünket hatékonyan tisztítani és táplálni? Hogyan készülhetünk fel a téli kihívásokra? Miért nem hatékony a kollagén bevitele, és mi lehet helyette a valóban működő megoldás?

Gyenes Melindának köszönhetően pedig megismerhettünk egy összehasonlító táblázatot egy zalaegerszegi áruház néhány ismert márkája és a természetes szépségápolást képviselő Sunrider termékeinek árait illetően. Amint a mellékelt ábráról (kattintásra kinagyítható) leolvasható, a Sunrider kozmetikumai nem jelentenek plusz kiadást a számos mesterséges anyagot tartalmazó, és ezáltal komoly veszélyeket magában hordozó termékcsaládokhoz képest. A biztonságos bőrápolás tehát nem pénztárca, sokkal inkább csak szemlélet és elhatározás kérdése!

Ezzel a gondolattal zártuk le a keddi találkozót is: miután kellő információt szereztünk valamiről, utána már képesek vagyunk felnőtt módjára, felelős döntést hozni róla.

Plusz energia az aktív korosztálynak

Összefoglaló az előadásról (2011. november 22.) 
(emlékeztetőként: Meghívó)

Napjainkban az aktívan dolgozó korosztályra minden eddiginél nagyobb teher hárul. Egyre több a munka, a bizonytalanság és a stressz, ugyanakkor egyre kevesebb a szabadidő, a pihenés és a feltöltődés. 

Hogyan lehet bírni ezt az egyre fokozódó tempót?

Nyilvánvalóan egyre több energiára van szükségünk, azt pedig máshonnan nem tudjuk biztosítani, csak a táplálékainkból. Vajon az áruházak élelmiszer kínálata lépést tart ezzel az igénnyel, tehát azt látjuk, hogy egyre színvonalasabb minőségű, egyre értékesebb termékeket vásárolhatunk a családunknak?

Sajnos éppen ellenkezőleg, a jelenlegi általános kínálat nemhogy nem gondoskodik megfelelően a növekvő energia- és tápérték szükségletről, de a mesterséges összetevők mértéktelen alkalmazása révén egyre kevesebb tápértéket tudunk magunkhoz venni (nagyrészt lényegében üres kalóriákat fogyasztunk), másrészt viszont hallatlan veszélyeknek tesszük ki a saját szervezetünket!

A probléma adott: de mi a megoldás?

Ezt, mint problémát, mára már szinte minden családban felismerték. A jelenlegi előadás viszont azokhoz szólt, akik a probléma megállapításán túl elszántan keresik a megoldást is! Nem is csalódtak azok az érdeklődők, akik rászántak bő egy órát arra, hogy meghallgassák Dr. Barta József élelmiszertudományi professzor előadását. Hiszen valamennyien hasznos információkkal ellátva, elégedetten távoztak az eseményt követően.

Szóval mi is lehetne a megoldás? Nyilvánvalóan semmi más, mint egy hiteles, megbízható, és a minőséget illetően megalkuvást nem ismerő élelmiszergyártó vállalat! Éppen egy ilyen vállalat (Sunrider International) és annak termékei kerültek bemutatásra az előadó által. Aki nyitottan áll hozzá, láthatja, hogy a Sunrider az egyik legkiválóbb, legmegbízhatóbb gyártócég a piacon

Mielőtt rátérünk a konkrét termékek bemutatására, néhány általános, de fontos gondolat:
  • A munkához szükséges energia és tápérték bevitele különösen aktuális és hangsúlyos kérdés ilyenkor, tavasz felé közeledve. Nagyon sokaknak erre az időszakra már kimerülőben vannak a raktáraik a legfontosabb tápanyagokból (például az oly fontos vitaminokból), és majd csak április-május környékén várható friss utánpótlás belőlük.
  • A Sunrider egyáltalán nem az orvosok helyett (és főleg nem ellenük) próbál dolgozni. A Sunrider legszűkebb vezetésében is orvosok, egészségügyi szakemberek állnak (a vállalat tulajdonosa például gyógyszerész, biokémikus, és a világ egyik vezető gyógynövénykutatója), így ők is azt tanácsolják, hogy aki beteg, annak az orvoshoz érdemes fordulnia. Azonban a betegségek megelőzésében, energiánk és jó közérzetünk megtartásában döntő szerepe van a táplálkozásunknak! Erről pedig nem az orvosnak kell gondoskodnia, hanem nekünk magunknak! És ebben kínál nagyon kiváló segítséget a Sunrider.
  • A családok megbízható táplálékok iránti jogos igényére nagyon sok (több száz) gyártócég próbál alapozni. Azonban legyünk nagyon óvatosak! Rengeteg köztük a bizonytalan hátterű, kétes minőséget kínáló vállalat, és sajnos olyanok is akadnak szép számmal, akik egyenesen tudatosan félretájékoztatják az érdeklődőket! Ugye Ön sem szívesen adna olyan termékeket a szeretteinek, aminek gyártója vagy nem törvényes, vagy nem tisztességes, esetleg súlyos tízmilliókra büntették hamis információk terjesztéséért? A tisztánlátás kedvéért hadd ajánljunk egy független fogyasztóvédelmi intézményt, melynek oldalán meg tudja nézni, melyek azok a cégek (a kb. 300 közül) a jelenlegi magyar piacon, amiket hozzáértő szakértők ajánlani mernek az érdeklődőknek (a többitől óva intenek): Közvetlen Értékesítők Szövetsége
  • Nem győzzük eléggé hangsúlyozni: a Sunrider termékei nem csodaszerek! A Sunrider termékei egyszerűen csúcsminőséget képviselő (makulátlanul tiszta és páratlanul koncentrált) értékes gyógynövények esszenciái, melyek tápláló hatásuk által valóban képesek pozitív hatást kifejteni az emberi szervezetre. Azonban óva intünk mindenkit a túlzott elvárásoktól, és főleg attól, hogy másokban esetleg a csodaszer illúzióját keltsék!

És akkor most nézzük az egyes termékeket, amikről szó esett az előadáson! Természetesen hely hiányában jóval rövidebben, mint ahogy az szóban elhangzott. Akinek további információra van szüksége, esetleg kérdése merül fel, forduljon bátran ahhoz a személyhez, aki elhívta az előadásra!

  • Calli. A szervezet kiválasztó működésének (elsősorban a vesének és a májnak) intenzív támogatója. Rendkívül jó hatással van az emésztésre is, és az egész szervezetnek nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb állapotot biztosít. Literre kiszámítva ára mindössze 70 Ft körül van, így egyetlen családban sem jelent plusz kiadást, ha az üdítőitalukat lecserélik a jóval egészségesebb Calli-ra! (bővebben)

  • Fortune Delight (Forcsi). A Calli-hoz hasonlóan a tisztításért felelős ital, azonban még alaposabban tisztít: a jóval kifinomultabb, és ez által még több helyre eljutó nyirokérhálózatot is alaposan megtisztítja. Mozgékonyabbá teszi és energiával tölti fel a fogyasztóját, ráadásul meggátolja a tejsavak lerakódását, és így az izomláz kialakulását. Különösen hasznos így a tavaszi fáradtság idején! (bővebben)

  • Evergreen. Tavasztól őszig könnyedén képesek vagyunk sok élő zöld növényt, és így klorofillt juttatni a szervezetünkbe. De télen is nagy szükségünk van rá! Erről gondoskodik a Sunrider rendkívül ízletes itala, az Evergreen. Nagyon jó hatással van a keringésre, és vaspótlásra is kiválóan alkalmas.

  • Vitafruit. Egy igazi vitaminbomba, méghozzá a legfinomabb és legértékesebb gyümölcsökből! Kiskanálnyi mennyisége képes biztosítani a napi vitaminszükségletünket. A Callihoz és a Forcsihoz hasonlóan a Vitafruit is rendkívül koncentrált, gazdag antioxidáns-forrás, és ezzel a leghatékonyabb eszköz a szabadgyökök semlegesítésében! (bővebben)

  • Alpha 20 C. Immunrendszerünk táplálékára különösen nagy szükségünk van a téli időszakban, hiszen ilyenkor a körülmények (tartós sötétség, vitaminhiány, rossz kedv) miatt hajlamosabbak vagyunk minden fizikai és lelki támadásra. Szükséges tehát felkészíteni a védekezésre a szervezetünket. Különösen kiváló tapasztalataik vannak vele gyermekes családoknak. Óvodai és iskolai csoportokban az Alpha 20 C-t rendszeresen fogyasztó gyermekek látványosan ellenállóbbá válnak a betegségekkel, járványokkal szemben. (bővebben)

  • Assimilaid. Mivel emésztőrendszerünk küzd közvetlenül a bekerülő vegyszerekkel, mérgekkel, ezért egyre nagyobb teher hárul rá. Érdemes tehát megerősíteni, és egyensúlyba hozni, ebben segít az Assimilaid.

  • Conco. Légzőrendszerünk táplálékának fogyasztásával kapcsolatban is kiváló tapasztalatok vannak. A légutakkal kapcsolatos betegségek döntően megelőzhetők, ha pedig már kialakultak, könnyebben legyőzhetők a fogyasztásával.

  • Prime Again. Sajnos beszélnünk kell a hormonrendszer táplálékáról is. Ma az iparban pl. a sertéseket harmada idő alatt felnevelik (mesterséges tápokkal és hormonkezelésekkel), mint korábban a hagyományos táplálással. Vajon ez-e az oka annak, hogy a jelenlegi statisztikai adatok szerint majdnem minden harmadik fiatal párkapcsolat meddő? Nem tudjuk biztosan a választ, azt viszont igen, hogy a Prime Again nagyon hatékonyan segít egyensúlyba hozni a felborult hormonrendszert.

  • Lifestream. Tudja, hogy a legtöbb halálozás keringési okokra vezethető vissza? Akkor pedig érdemes arra odafigyelnünk, hogy karbantartsuk a keringésünket is. Manyi a személyes példáját mesélte el: a Lifestream fogyasztásával ma, az 54. évében túlsúlya ellenére sokkal jobb állapotban van a keringése (például sokkal rugalmasabbak az érfalai), mint harmincévesen!

  • Suncare. Természetes (stevia-alapú) édesítőszer. Annak, aki szereti az édes ízt, de szeretné elkerülni a cukorbetegséget, feltétlenül ajánlott!

  • Sunbar. Egy igazán különleges és finom (többek között kakaót és gyümölcsöket tartalmazó) energiaszelet. További nagy előnye, hogy egyetlen szelet pótolja a napi rostszükségletünket. (bővebben)

  • Vitashake. A Sunbar-hoz hasonlóan hatékony energiaforrás, általában reggelihez javasolt (folyadékban feloldható) finom termék.

  • Sunbreeze. Egy rendkívül intenzív, gyorsan működő és így azonnal megtapasztalható frissítő. Olaj vagy balzsam formájában kapható, használata sokrétű: fejfájás, rovarcsípés, izomláz, fertőtlenítés, stb... Tulajdonképpen a keringést élénkíti, ezáltal fejti ki jótékony, vagy éppen fájdalomcsillapító hatását.

  • Gyümölcsmosó. Egy igazi különlegesség! A Sunrider egyedi termékének használatával (az öblítővízbe való keveréssel) megszabadulhat a zöldségekben és gyümölcsökben található (oda diffundálódott) káros anyagoktól, mérgektől. Több hölgy is elmondta, hogy ő bizony a húsok tisztítására is alkalmazza, eredményesen.

2011. december 6., kedd

Évzáró Karácsonyi tréning Budapesten




Örömmel továbbítjuk Edina és Jóska meghívóját a szombati tréningre.
Elérkezett a pillanat, hogy részletesen beszéljünk a Karácsonyi találkozóról.
Ilyen még nem volt! Idén elhatároztuk, hogy a Karácsonyi találkozót együtt szervezzük Dorogi Évával. És hogy mind együtt legyünk azokkal a Sunrideres Vezetőkkel, akiktől évközben értékes gondolatokat, tippeket halhattunk, meghívjuk Lepsényi Verát, Csókási Zsoltot és Áprily Renátát is.
Azt is elhatároztuk, hogy nem étteremben tartjuk, mi „kifőzünk” valami még jobbat!
Ami biztosan lesz a programban:
-          Az élelmiszergyártás trendjei (Dr. Barta József)
-          Az év legjobb SR-es pillanatai
-          A SR ma is a legjobb üzlet (Barta Edina)
-          Az emberi minőség (Dr. Dorogi Éva)
-          Terméktapasztalatok
-          A Regeneráció a megelőzés és a gyógyulás szolgálatában (Dr. Pfeifenróth Anna)
-          Útravaló 2012-re
-          Tombola (idén ezt kizárólag mi tesszük a fa alá)
Lesz Sunrider büfé. Ide várunk Tőled pár finom falatot.
-          Éva készít szendvicseket, én egy nagy tepsi mákos gubát.
-          Gondoskodunk SR-es inni valóról is.

Lesz Karácsonyfa, amit előre feldíszítünk.  
Helyszín: Szent Margit Gimnázium Apor Vilmos terme. (Budapest, XI. Villányi út 5.) A parkolásra szánj időt!
Megjelenés: elegáns öltözékben.
Kezdés: 10:00 órakor, vége 14:00 órakor.
Belépődíj: 2.500 Ft/fő
Biztosan jól fogod érezni magad. Erőt meríthetsz a többiek gondolataiból, és máris használhatod a hallottakat. Vezetőként is értékes információkhoz jutsz. Tippeket kapsz a jövő évi munkád okos megtervezéséhez.
Szeretettel várunk, hozd el a Csapatod!
Jóska és Edina
Utóirat: Kérlek, 7-én éjfélig jelezd, hányan jöttök a Csoportodból.

2011. október 26., szerda

Termékkarnevál és vezetői tréning Budapesten


A résztvevők között értékes nyereményeket sorsoltak ki tombolán

Bő fél évvel zalaegerszegi látogatása után múlt szombaton újra Magyarországon köszönthettük a magyar csoport amerikai vezetőjét, Mack Atkinson-t. Ennek apropóján délelőtt egy mindenki számára nyitott termékkarnevált, míg délutánra egy üzletépítőknek szóló tréninget szervezett az iroda.

Örvendetesen élénk érdeklődés övezte a szépen előkészített asztalokat, melyek az egyes termékcsoportokat voltak hivatottak bemutatni. A szünetben többször is sikerült szót váltanunk Mack-el, aki nagyon jó emlékeket őríz az Egerszegen töltött órákról, és egy jövő tavaszi esetleges újabb látogatásról is szót ejtettünk.

A délutáni tréning éppen az ő előadásával kezdődött, méghozzá egy izgalmas játék bemutatásával. Ő és felesége a Facebook-on indítottak egy csoportot, melyhez bárki csatlakozhat, és csupán annyi dolgunk van, hogy minden nap (vagy akár ritkábban, ahogy időnk engedi) virtuálisan el kell költenünk egy egyre emelkedő összeget. Tehát az első alkalommal le kell írni, ha most lenne 100 euro-d, mire költenéd. Aztán a következő alkalommal már 200 euro-t költhetsz el, majd 300-at, és így tovább. Mack elmondása szerint a játék amerikai változata nagy sikerrel futott (ihletője a Titok c. könyv volt), és egyelőre Magyarországon is lelkesen fogadták! Facebook fiókkal rendelkezők csatlakozhatnak is hozzá az alábbi címen: 
Hungarian Prosperity Game ("Ask to join" feliratra kattintva)
Mindenki szabadon elengedheti a fantáziáját, sok örömet kívánunk a játékhoz!

A délutáni tréningen Dr. Dorogi Éva, Dr Pfeifenróth Anikó és Dr Barta Edina tartottak még szenzációs előadásokat a profi üzletépítői módszerekről. Anikó a szakemberek megközelítéséről beszélt (elmondása szerint az ismerkedés során soha ne az elvárások, sokkal inkább az érdeklődés vezéreljen minket), Edina pedig többek között a friss Forma1-es világbajnok, Sebastian Vettel nyilatkozatának (amit rögtön azután adott, miután ő lett a Forma1 történetének legfiatalabb kétszeres világbajnoka) egy mondatára hívta fel a figyelmet ("Hálás vagyok a személyi edzőmnek, aki még azt is megmondja minden egyes nap, hogy mire gondolhatok."), ezzel is rámutatva a pozitív gondolkodás erejére. Éva ugyancsak szórakoztató és hasznos előadásának mottója pedig az volt, hogy "a mai világ a gyors alkalmazkodóképességről szól, meg kell tanulnunk amatőr erőlködés helyett profi értékesítővé válni".

Zárjuk a beszámolót egy Zig Ziglar idézettel, melyet Mack osztott meg velünk a nap végén: "A siker nem egy végállomás, hanem egy utazás!"

2011. október 20., csütörtök

Aktívan és egészségesen idős korban is

Összefoglaló az előadásról
Emlékeztetőként: Meghívó
Előadó: Dr Barta József

Miért érdemes egészségesnek lenni idősen?

Ezzel a kérdéssel kezdte Jóska a keddi előadását, ezzel is hangsúlyozva, hogy életünk minősége alapvetően még idős korban is fejben dől el, tudatos döntés és tervezés (vagy ezek hiányának) eredménye.

A lényeg nagyon egyszerű, mindennek az alapja: megfelelően táplálkozni és eleget mozogni.

A tudatos életvitel része az is, hogy az ember képes saját magát kontrollálni, megfigyelni, így észreveszi azt is, ha jobban van (a legtöbb ember sajnos csak arra figyel fel, azt veszi észre, ha rosszabbul van). A táplálkozással kapcsolatban elhangzott a napi 2 liter folyadék bevitelének szükségessége, továbbá bemutatásra kerültek a funkcióink táplálására szolgáló táplálékkiegészítők. Jóska nagyon érzékletes példákkal illusztrálta a helyettesítéses filozófia és a regenerációs filozófia közti különbséget, amelyekből minden jelenlévő megérthette, hosszú távon miért nincs más esélyünk, mint hogy gondoskodjunk a megfelelő színvonalú táplálékokról a családnak.

Több Sunrider-es termék jótékony hatása is bemutatásra került:

Gondoskodás a gyermekek egészségéről


Összefoglaló az előadásról
Emlékeztetőként: Meghívó

A babavállalás előtt és után álló családoknak meghirdetett előadáson Lakatosné Manyi vezetésével részletesen áttekintettük a folyamat során felmerülő lehetséges problémákat, és igyekeztünk a megfelelő válaszokat vagy megoldásokat is megtalálni rájuk.

Egyértelműen megállapítható, hogy egy erős, jól feltáplált szervezet sokkal könnyebben viseli el a nehézségeket, a stresszhelyzeteket, így már a gyermekvállalás előtt is kívánatos, hogy a pár mindkét tagja legyen teljesen egészséges. Szóba kerültek még a kötelező (ill. nem kötelező) védőoltások, e tekintetben is sikerült megfelelő iránymutatással szolgálni a kismamák számára. Manyi gondolatait kiegészítették a jelen lévő anyukák, kismamák tapasztalatai, illetve Róthné Erzsi révén a pedagógus szemével is megismerhettük, milyen kihívások, problémák jellemzik a mai fiatalokat, és mire érdemes minden szülőnek még időben felkészülni.

Végezetül beszéltünk a kismamák számára leginkább hasznos Sunrider termékekről is:

2011. október 11., kedd

Meghívó: Plusz energia az aktív korosztálynak


Ön is közénk tartozik?



Céltudatos és törekvő huszonéves, szorgalmas és családjáért felelős harmincas, sikeres és munkájára büszke negyvenes?



Egy dolog egészen biztosan közös bennünk: munkánkat komolyan vesszük és folyamatosan törekszünk a legjobb teljesítményre. Ehhez viszont a legjobb minőségű táplálékokra van szükségünk!

Valamennyien tudjuk: nem engedhetjük meg magunknak, hogy esetleg komolyabb betegség miatt hosszabb időre hiányozzunk a munkából, és azt sem, hogy munka közben enerváltak, kedvetlenek legyünk. Egyértelmű tehát: nekünk más élelmiszerekre van szükségünk, mint a kevésbé aktív embereknek! Olyan táplálékokra, amelyek jóval több energiát tartalmaznak, amelyek kevésbé terhelik a szervezetünket, és kevesebb veszélyt (lehetőleg semennyit sem) jelentenek az egészségünkre hosszú távon.

Különösen aktuális ez a kérdés most, a tél közeledtével, amikor energiaraktáraink kimerülőben vannak. Gondoskodjon róla Ön is, hogy természetes forrásból, értékes összetevőkkel töltse fel őket minél gyorsabban!

Jöjjön el előadásunkra, és ismerje meg a 21. századi csúcsminőséget képviselő termékcsaládot! Továbbá:

  • Hozza csúcsformába egész családját!
  • Csökkentse minimálisra a tavaszi vitaminhiányból adódó betegségek kialakulásának kockázatát!
  • Ismerje meg a hétköznapok során hatékonyan alkalmazható gyakorlati megoldásokat egy egészséges, vegyszermentes háztartásért!
  • Amikor mások gyengélkednek, betegeskednek, tavaszi fáradtságra panaszkodnak, Ön és egész családja maradjon fitt, energikus és mutasson olyan pozitív példát, amire egész környezete fel fog figyelni!

Fő előadó: Dr Barta József élelmiszertudományi professzor (Corvinus Egyetem)

Az előadás időpontja:  2011. november 22. kedd   18.00-19.30
Helyszín: Zalaegerszeg, Helikon u. 43.

Szeretettel várjuk!

Meghívó: Egészségből fakadó szépség

 Felkészülés a télre hasznos szépségápolási tanácsokkal 

Idén hirtelen jött az őszi évszakváltás is: bőrünknek és egész szervezetünknek nagy megpróbáltatás a gyors átmenettel, a hirtelen jött hideg idővel megbírkózni.

Ehhez szolgál a gyakorlatban hasznosítható tanácsokkal Dr Aranyi Edina életmódtanácsadó, aki a korát meghazudtoló fiatalos megjelenésének okán országos lapban is szerepelt már (a Nők Lapja interjú ide kattintva olvasható: Merj álmodni!).


Az előadásból azt is megtudhatja, mi a közös Halle Berry amerikai filmszínésznő, és az Alkonyat c. mozisiker szereplői között! :-)

Jöjjön el egy kellemes és hasznos beszélgetésre, szeretettel várjuk!

Időpont: 2011. december 13. kedd  18:00-19:30
Helyszín: Zalaegerszeg, Helikon u. 43.

2011. október 6., csütörtök

Meghívó: Aktívan és egészségesen idős korban is



Nagypapának kell vigyázni a kisunokára, vagy a kisunokának kell vigyázni a nagypapára? Nem mindegy! Ön melyiket választja?

Ötvenen túl sajnos vannak, akik már kezdik leírni magukat. Pedig nem kellene! Igenis lehetséges, hogy az idős kor évtizedeit is egészségesen, aktívan, a család fiatalabb tagjairól gondoskodva éljük meg! Erről tanúskodik sok-sok pozitív példa, érdemes őket megfigyelni és követni!

Ráadásul a családnak is nagy szüksége van az egészséges, aktív nagyszülőkre! Gondoljunk csak bele, a mai rohanó világban a fiataloknak sokszor alig van idejük leülni, egymással beszélgetni, gondolkodni az élet fontos kérdésein. Éppen ezért hatalmas segítséget jelenthet, ha a fitt és szellemileg is aktív nagyszülő át tudja adni élettapasztalatait és bölcs tanácsait az utána következő generációknak. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha a nagyszülő gondoskodik magáról, és nem jelent plusz terhet amúgy is túlterhelt szeretteinek.

Érdemes tehát foglalkozni magunkkal, megoldani az egészségügyi gondjainkat, és bátran tekinteni a jövőbe! Hiszen még nagyon sokáig szükség lehet ránk!

Kérem jöjjön el, és hallgassa meg Dr Barta József (egyetemi professzor) és felesége, Dr Aranyi Edina (életmódtanácsadó) előadását! Náluk hitelesebb példát aligha lehet találni az egész országban: túl a hatvanon Edina és József ma is aktív életet élnek, az egészséges életmódot hirdetik szerte az országban és a határokon túl is, családok ezrei hálásak nekik, amiért pozitív változást hoztak az életükbe, tele vannak tervekkel, energiával és lelkesedéssel. Különleges élmény őket megismerni, ne mulassza el!

Edina és József mesélnek majd arról, hogy szellemi és fizikai fittségük titka a tudatosságban rejlik: a tudatos gondolkozásban és a tudatos táplálkozásban. József szakmája az élelmiszertudomány (ma is aktív oktató és kutató a Corvinus egyetemen), és egy nagyon jó híre van az idősek számára: bár tagadhatatlanul sok a betegség, de szerencsére ez a korosztály még nagyon jó alapokat kapott fiatalon, hiszen annak idején még sokkal egészségesebben, természetesebb módon táplálkoztak, mint a mai fiatalok. Ezért van remény, a legtöbb betegséget le lehet győzni! József el fogja mondani, hogyan!

Időpont: 2011. október 18. kedd   18.00-19.30
Helyszín: Zalaegerszeg, Helikon u. 43.

Szeretettel várjuk!