Egyetért azzal, hogy életünk tudatos döntések eredménye? Mindannyiunk előtt ott áll egy izgalmas, gazdag élet ígérete.
Segítsük egymást az értékes lehetőségek felismerésében!

2011. október 20., csütörtök

Gondoskodás a gyermekek egészségéről


Összefoglaló az előadásról
Emlékeztetőként: Meghívó

A babavállalás előtt és után álló családoknak meghirdetett előadáson Lakatosné Manyi vezetésével részletesen áttekintettük a folyamat során felmerülő lehetséges problémákat, és igyekeztünk a megfelelő válaszokat vagy megoldásokat is megtalálni rájuk.

Egyértelműen megállapítható, hogy egy erős, jól feltáplált szervezet sokkal könnyebben viseli el a nehézségeket, a stresszhelyzeteket, így már a gyermekvállalás előtt is kívánatos, hogy a pár mindkét tagja legyen teljesen egészséges. Szóba kerültek még a kötelező (ill. nem kötelező) védőoltások, e tekintetben is sikerült megfelelő iránymutatással szolgálni a kismamák számára. Manyi gondolatait kiegészítették a jelen lévő anyukák, kismamák tapasztalatai, illetve Róthné Erzsi révén a pedagógus szemével is megismerhettük, milyen kihívások, problémák jellemzik a mai fiatalokat, és mire érdemes minden szülőnek még időben felkészülni.

Végezetül beszéltünk a kismamák számára leginkább hasznos Sunrider termékekről is: