Egyetért azzal, hogy életünk tudatos döntések eredménye? Mindannyiunk előtt ott áll egy izgalmas, gazdag élet ígérete.
Segítsük egymást az értékes lehetőségek felismerésében!

2011. március 8., kedd

Mack Atkinson zalaegerszegi látogatása

15 éves munka egy nagyon fontos állomásához érkezett az elmúlt hétvégén: vidéki városként első alkalommal Zalaegerszegre látogatott el amerikai vezetőnk, Mack Atkinson Arizona-ból. A látogatást hetek óta izgatott készülődés előzte meg (meghívó: Valami Amerika!), s mivel a vasárnapi találkozó nagy érdeklődést és sikert hozott, most büszkén és örömmel számolunk be a nagy nap legfontosabb mozzanatairól!

Mack sikeres és tapasztalt üzletemberként került be a Sunrider üzletbe. Úgy fogalmazott, a felesége és családja után élete legjobb döntése volt, amikor a Sunrider-t választotta. Legnagyobb előnyként azt fogalmazta meg, hogy korábban mindig mások ellen, éles és konfliktusokkal terhelt versenyben, környezetben kellett dolgoznia. Itt viszont éppen ellenkezőleg, másokkal együttműködve, egymást kölcsönösen segítve lehet dolgozni és előre jutni. Nagyon hálás ezért, és a munkája minden percét élvezi: a teljes zalaegerszegi látogatás alatt is vidám, felszabadult volt, és többször elmondta nekünk, mennyire hálás azért, hogy ma itt lehet.

Persze ez nem volt meglepetés nekünk, akik már régebb óta ismerjük Mack-et. Hiszen korábban több alkalommal sikerült már találkoznunk, legtöbbször Budapesten, de (amint az alábbi képek is mutatják) Egyiptomban, Földközi-tengeri hajóúton, Hong-Kong-ban, Kínában és Los Angeles-ben is:


Mack jelenleg egy több, mint 50 ezer regisztrált fogyasztóból (családból) álló, az egész világot behálózó hatalmas csoport vezetője, bárhol jár a világon, közvetlen, segítőkész természetéért, szakmai felkészültségéért mindenhol szeretik és tisztelik. Zalaegerszegre ebédre érkezett, majd egy megbeszélés erejéig a fiatalok csapatával, a Next Generation-el találkozott (erről itt olvasható beszámoló), aztán 3-kor nagyon szép, kulturált környezetben, a Kámi Garden-ben tartott előadást szélesebb körben. Írásban képtelenség még csak összefoglalni is a sok hasznos információt, okos tanácsot, amit kaptunk tőle a nap folyamán, így most csak néhány gondolatot szeretnénk kiemelni.

  • Aki az életben sikeres akar lenni, annak mindenekelőtt 3 nagyon fontos feltételt teljesítenie kell: 
1. kell lenned egy álmodnak, amiért készen állsz küzdeni
2. hinned kell magadban, mert csak így győzheted le a nehézségeket
3. választanod kell egy megfelelő eszközt, ami eljuttat a céljaidhoz
  • Mack elmesélt egy történetet, amit egy óceánjáró hajón élt meg utazásai során. A hajón volt egy jégpálya, ahol esténként mindig gálaműsort adtak a vendégek szórakoztatására. Egyik este egy csinosan felöltözött kis jéghercegnő lépett a pályára, hogy előadja a korcsolyás magánszámát. Azonban az első ugrás nem sikerült, a hölgy hatalmasat esett és hosszan csúszott a jégen, mire megállt. Mack arra gondolt, ha ez vele történne, gyorsan átkúszna a palánkon, és szégyenében elbújna valahova, ahol senki nem látja. Az ifjú hölgy azonban felpattant, hatalmas mosollyal továbbindult és szépen végigcsinálta az előadását. Néhány nappal később Mack találkozott vele egy esti party-n, és megkérdezte tőle: hogyan tudta ezt megtenni, mi motiválta a folytatásra? A hölgy azt válaszolta, amikor ő korcsolyázni tanult, az oktatója alaposan a fejébe sulykolta, hogy korcsolyázás közben bármelyik pillanatban számíthat az esésre. Mack ezért mindenkinek azt tanácsolja, életünk során álljunk készen, hogy bármikor nehézségek adódhatnak, mert ez segít abban, hogy gyorsabban legyőzzük őket: Expect the fall!
  • Elmesélte a Sunrider-rel való találkozását, és azt is elmondta, mi volt az a különleges érték, ami őt megfogta és ami miatt a mai napig elkötelezett a Sunrider iránt. A vállalat szakértő tulajdonosai és minőség iránti elkötelezettsége mellett az ok, ami különlegessé teszi ezt a vállalatot, az nem más, mint a regenerációs egészségfilozófia. Vagyis az a több ezer éves keleti hagyományokra alapozott, de a mai modern tudományt és technikát is felhasználó megközelítés, aminek eredményeképpen pontosan azt tudja kínálni a családoknak, amire a legnagyobb szükségük van: a biztonságos és hatékony táplálékot. Mondandóját nagyszerűen egészítette ki Dr Barta József, aki éppen az élelmezéstudomány elismert kutatója és professzora a budapesti Corvinus Egyetemen. A termékekről bővebb információ itt is elérhető: Sunrider termékek
  • Az előadás második részében Mack a Sunrider-t mint üzletet mutatta be. Nagyon szépen megfogalmazta, hogy a Sunrider-es üzletépítés mindössze arról szól, hogy nyitott szemmel és füllel járunk az emberek között. Vagyis: odafigyelünk a környezetünkre, észrevesszük és meghallgatjuk a másik igényeit, vágyait, problémáit, és adott esetben segítünk neki megtalálni egy jó megoldást.
  • Azt is hallhattuk, hogy annak idején tapasztalt üzletemberként meglehetősen alaposan és kritikusan értékelte a Sunrider üzletet, mielőtt belevágott. Elsősorban olyan kérdésekre kereste a választ, hogy Kínál-e valódi értéket ez az üzlet? és Megfelelő-e az időzítés ma a világon a Sunrider üzlet számára? Elmondta, hogy édesapjától (aki maga is nagyon sikeres üzletember volt) rengeteg értékes, a legmagasabb üzleti körökből származó információ maradt rá, többek között egy érdekes összeállítás, mely a 21. század ideális üzletét próbálta megfogalmazni. Bár az előadáson nem maradt idő ennek részletes kifejtésére, de ezen a címen elérhető az érdeklődők számára: Az Ideális Üzlet
  • Végezetül Dr Aranyi Edina (akinek az egész napi pontos tolmácsolást is köszönjük) fogalmazta meg nagyon szépen, számára mit jelent a Sunrider, és hogyan próbálja meg az üzenetét eljuttatni az érdeklődő magyar családok számára. Edina tisztán és emberi hangon "fordította magyarra" Mack üzenetét, méltó befejezése volt az egész napos kiváló programnak!

A nap zárásaként a háziasszony, Lakatosné Manyi egy ajándékot adott át Mack-nek (egy gyönyörű fotókkal illusztrált, Zalát angol nyelven is bemutató képeskönyvet) aki nagyon szépen köszönte a meglepetést.

Mit is mondhatnánk befejezésképpen?  
Bye, Mr Atkinson, see you next time! :)

A nap során készült képek: